postheadericon Lapos has és edzettség: válassza a futás előnyeit!

Egyre többen választják a futást

Egyre többen választják a futást

Egyesek egész életformát építenek köré, és ki nem hagynának egyetlen megmérettetést sem, másokat semmivel nem lehetne rábírni, hogy ezt a mozgásformát válasszák. A futás amilyen nehéznek tűnhet edzettség hiányában, túlsúllyal küzdve, olyan élvezetes sportág lehet azoknak, akik már belekóstoltak, és nem adták fel az első néhány alkalom után. Mindegy, hogy rendszeres mozgásként választja a futás kihívását, vagy egyéb edzését egészíti ki vele, az eredmények nem váratnak sokáig magukra.
Azok számára kitűnő választásnak bizonyul a futás, akik súlyfeleslegüktől szeretnének megszabadulni, de az is tény, hogy a fokozatosságot mindenképpen érdemes betartani. Akár néhány hét alatt is szép fejlődés érhető el segítségével, arról nem is beszélve, hogy az olyan kritikus területekről is segít leadni a felesleget, mint a sokak által problémásnak tartott has. A futás ugyanis kiválóan pucol, és ezáltal a lapos has sem álom továbbá. Diétával, mértékletes táplálkozással, hasizomgyakorlatokkal kombinálva pedig egészen elképesztő eredményeket lehet elérni.
Azoknak sem lehet kifogásuk, akik azért kerülték eddig az aktív testmozgást, mert nem volt kellő anyagi hátterük hozzá. A futás tényleg semmibe nem kerül, csak egy megfelelő futócipő szükséges hozzá, erről viszont nem érdemes lemondani. Akár a nap kezdetén, akár esti levezetésként ajánlott e mozgásformát választani, közben kitisztulnak a gondolatok, felpörög az anyagcsere, a kilók pedig csak úgy olvadnak majd le egy idő után. A tempó váltogatásával pedig egész szép intervall edzéseket csempészhetünk mindennapjainkba.

Print Friendly, PDF & Email

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás